 Kurucz Árpád Magyar-szíriai vegyes házasságból származol. Ha jól tudom, édesapád a hetvenes években érkezett Magyarországra. Ösztöndíjasként jött Budapestre, és az egyéves nyelvi előkészítő után elkezdte a debreceni orvosi egyetemet. Itt ismerkedett meg anyukámmal, aki az évfolyamtársa volt. Egy kémiakísérlet hozta őket össze. Éppen közeledett a karácsony, és édesanyám meghívta őt, hogy ne legyen egyedül az ünnepek alatt. Így lett aztán házasság a dologból, és hatodévesek voltak, amikor megszülettem. Két évvel később jött világra a húgom, Naima. Akkor már Salgótarjánban laktunk. Jogot végeztél, de jártál ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, és kollégák is voltunk egy időben a Népszabadságnál. Szolnokon a Varga Katalin angol-magyar két tannyelvű gimnáziumba jártam. Nagyon jó iskola volt, és bíztam abban, hogy így könnyebb lesz külföldre is kijutni. Végül tizenhat évesen nyertem egy Soros-ösztöndíjat az Egyesült Államokba, az egyik legjobb magán-középiskolába: az Oregon Episcopal Schoolba. Itt tényleg szó szerint kinyílt a világ: rengeteg külföldivel tanultam együtt, az öt kontinens szinte minden tájáról. Például egy japán lánnyal laktam a kollégiumi szobában. Külön élveztem, hogy a suliban sok művészeti tantárgyam volt, úgyhogy rengeteget festhettem, rajzolhattam. A Kultúrház egyik nyári adásából tudtam meg, hogy gondosan titkolt hobbid éppen a festészet. 
Kurucz ÁrpádSokáig képzőművész szerettem volna lenni, és az amerikai tanáraim is erre biztattak. De amikor hazajöttem és befejeztem a középiskolát, bizonytalannak tűnt a képzőművészeti pálya, úgyhogy a jogi egyetemet választottam. Érdekes, hogy a húgom élete is szinte ugyanígy alakult: a szolnoki iskola után ő is a jogon diplomázott. De végül Naima sem lett jogász: felvették a genfi Nemzetközi Vöröskereszthez, és most éppen Nigerben dolgozik.
Térjünk még vissza a népszabadságos korszakodhoz. Úgy kezdődött, hogy elkezdtem novellákat írni: főleg az oregoni irodalomórák hatására. Ott sok olyan feladatot kaptunk, hogy írjunk történeteket, például a falra kitett festményekről. Aztán amikor összegyűlt több novellám, a nagynéném biztatására megkerestem a Népszabadságot, ahol leközölték az egyiket. Emlékszel még a címére? Posta, végállomás - ez volt a címe, kissé szürrealista írás volt. Aztán az újságnál felkaroltak, biztattak. Majd lediplomáztál. És kimentem három hónapra Szíriába. Amikor hazajöttem, a Népszabadságnál felajánlották, hogy dolgozzak a lap külpolitikai rovatánál. Két évet töltöttem ott. Közben elkezdtem az arab szakot, és a húgommal nyertünk egy egyéves tunéziai ösztöndíjat. "Apanyelvi" szinten tudsz arabul? Sajnos nem, ahhoz már gyerekkoromban el kellett volna kezdenem arabul tanulni. De jobb későn, mint soha - ma már arabul dolgozom, amikor a Közel-Keleten járok. Márpedig gyakran megfordulsz a térségben. A Magyar Televízió Híradójában, valamint a Panorámában te vagy a közel-keleti haditudósító. Pontosabban: ha helyzet van valamelyik válságövezetben, rögvest ott teremsz a tűzvonalban. A haditudósítói minősítés helyett jobban szeretem azt mondani, hogy ha lehetőség van rá, konfliktuszónákból is tudósítom az MTV műsorait. Úgy tudom, hogy könnyen szót értesz a katonaemberekkel akár Libanonból, akár az afgán-pakisztáni határról vagy a Gázai övezetből tudósítasz. Ha kell, Hamasz-vezetőkkel készítesz interjúkat. Mindenkit próbálok megszólítani, aki érintett egy-egy konfliktusban. Az újságíró feladata nem az, hogy minősítsen vagy ítélkezzen. Több kollegádtól tudom: ragaszkodsz hozzá, hogy ne nőként, hanem elsősorban riporterként kezeljenek. Ez így van. Szerintem nem az számít, hogy valaki nőként vagy férfiként megy egy háborús térségbe, hanem az, hogyan dolgozik. Persze tudom, sokszor nem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy fiatal nőként érkezem oda. De tévesen gondolják azt sokan, hogy az arab világban emiatt nehezebb a dolgom. Az arab újságírók - és általában a katonák is - nagyon segítőkészek. Az arab világban előzékenyek a nőkkel. - Hibás sztereotípia, hogy ott jogfosztottan, borzasztó helyzetben élnek. Tény, hogy vannak szélsőséges példák - mondjuk Szaúd-Arábia, ahol tényleg elnyomják őket. De ott van például Tunézia, ahol törvény tiltja, hogy a nők kendőt hordjanak. Ez egy óriási térség, és minden országban, sőt minden családban mások a szokások. Sok arab nő nem is érti, hogy miért sajnálják őket. A Bejrút lángokban című riportoddal és a Hengerelt a Hamasz című filmeddel tavaly nagy szakmai sikert arattál. Az utóbbiért, amely a palesztin választásokról szólt, Kamera Hungária díjat kaptál. A CNN World Report versenyén pedig idén a hírriport kategóriában harmadik lettél a Libanonban lévő palesztin menekülttáborokról szóló munkáddal. Közhelyes a kérdés: ágyútűzben nem érsz rá félni? Amikor veszélyes körülmények között dolgozom, igyekszem ezt a gondolatot elhessegetni. Kevés időm van, a munka meg sok. Persze kerültem rémisztő helyzetekbe, amikor azt hittem, baj lesz. Majdnem lett is. De forgatás közben nincs idő dilemmázni, hogy most féljek-e vagy sem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rettenthetetlen lennék. De ha már több ezer kilométert utazunk, nem tehetem meg, hogy valamit nem forgatunk le, mert félek. Amikor este letesszük a kamerát, én is kiszolgáltatottabbnak érzem magam. Ilyenkor jön ki a napi stressz. Amúgy meg azt szoktam mondani: a baj itthon is megtörténhet, nem kell azért Bejrútba menni. Az a szerencsém, hogy a családom és a szüleim odaadóan támogatnak. Vannak kísérőid, amikor rizikós helyeken dolgozol? Erre általában nincs pénz. Egyedül a Gázai övezetben szoktunk bérelni egy olyan sofőrt, aki egyben testőr is. Állandó operatőröd van? A legtöbbet Rácz Lászlóval dolgozom, összeszokott csapat vagyunk. De más operatőrökkel is szoktam utazni: a Hamasz-riportot például Juraszek Gáborral forgattuk. Idén nyáron mintegy kikapcsolódásként te voltál az MTV egyik adriai tudósítója. Nem volt furcsa érzés, hogy nem PRESS feliratú kék katonai sisak volt a fejeden? Jó, ha az ember több területen is kipróbálja magát. Akkor is érdekes riportot kell csinálni, ha béke van. És a változatosság nem hagy beleszürkülni a szokásos témákba. Nemrég például Londonban forgattam a bevándorlókról a Panorámának. Szerintem ez most egész Európában égető kérdés - nemsokára ugyanerről forgatok Hollandiában is. |
Utolsó kommentek