recidivált.

és még a fülkarikámat is ki kellett vennem, és nem is tudtam visszatenni rendesen. fogóval feszítette szét apukám, de összenyomni már nem lehet, és nem szorul rá a gömbre. szóval never again gömb.

egyébként ez vmi fejlettebb MR-gép volt, mint amivel három évvel ezelőtt vizsgáltak, mert itt még a cipőmet sem kellett levennem.

na szóval ennyi. még nemtom, mikor műtenek, ha műtenek megint. de jöhettek látogatni, kül bedepizek...

     Hét év körüli kisfiú lép ki az iskola kapuján. Hátán a nehéz iskolatáskáját cipelve indul el az iskola előtti park felé. Van ott egy pad, mindig arra ül le, amíg a testvérét várja. Nagy bátyja van ám már neki, 12 éves, hatodikos! Együtt mennek haza minden nap.

     Zsebébe nyúl, kivesz egy Sport szeletet. Leül a padra és elkezdi kibontani a csokit, amikor megjelenik egy fiú és megáll a pad előtt. Pár évvel lehet csak idősebb nála, de sokkal nagyobb, mint ő. Nem ismeri, még sosem látta az iskolában. Pedig biztos oda jár, mert az ő hátán is ott a táskája.

Egy pillanatig érdeklődve nézik egymást, majd az idegen gyerek arcán megjelenik valami gúnyos, barátságtalan mosoly. Nézi a kisfiú kezében lévő csokit. Még nem bontotta ki teljesen.

- Add ide! – szól rá halkan, de annál ijesztőbben.

A kisfiú megszeppen. – Mit?

- A csokit, te hülye, mi mást?! – és a csoki után nyúl, de a fiú gyorsan elhúzza előle a kezét.

- Azt mondtam, ideadod!, nem érted? – mondja a másik sziszegve, nehogy meghallják őket. Egyre idegesebb, de látszik rajta, hogy nem fog tágítani. Fenyegetően ökölbe szorítja mindkét kezét, és egy lépéssel közelebb megy a kisfiúhoz.

     A kisfiú megijed, szája lefelé görbül, érzi, mindjárt elsírja magát. De nem lehet! Nem lehet gyenge! Ő erős, és nem fogja hagyni, hogy ez a fiú elvegye a csokiját! Nem mintha az a csoki sokat számítana, nem, az egyáltalán nem számít. De nem hagyhatja magát!

Az idegen gyerek hirtelen mozdulattal elkapja a kisfiú csuklóját, amiben a csokit szorongatja. Megszorítja, erősen szorítja, egyre jobban fáj a kisfiúnak, de még tartja a csokit.

     Ekkor ér oda a padhoz bátyja. Már kicsit messzebbről látta a jelenetet, most egy pillantásával felméri a helyzetet. Megverhetné ezt az idegen gyereket, aki az öccsét bántja, de mit érne vele? Egy szelet csoki miatt nem érdemes bántani. Nem, ő az idősebb, okosabb, másképp kell elintézni.

     Az öccse csuklója felé nyúl, a másik fiú erre ijedten elkapja a kezét róla. A testvér kiveszi a kisfiú kezéből a csokit és odaadja az idegen gyereknek. Ránéz az öccsére és int a fejével: Gyere, mehetünk!

A kisfiú elindul bátyja mellett. Néhány méter után megáll, hátranéz a gyerekre, aztán visszafordul és nézi a bátyját, aki most pár lépéssel lehagyta. Elmosolyodik. Nagyokat szökellve éri utol a testvérét, belesüllyeszti kis kezét a bátyja kesztyűs kezébe, és együtt mennek tovább szótlanul.

     Az idegen gyerek csodálkozó arccal néz rájuk. Odaadták neki a csokit! Nem ütötték meg, nem kiabáltak vele, nem szidták meg. Nem érti.

Elindul az ellenkező irányba. Hazafelé tart ő is.

A második utcasarkon befordul. Itt a járdát teljes szélességében felállványozták, mert újítják az épület utcafrontját. Az egyik bemélyedésben az állvány alatt egy hajléktalan alszik pár pokrócon. A fiú, még mindig kicsit zavartan, megáll mellette. Nézi az elhanyagolt külsejű férfit, azután lenéz a csokijára, amit még mindig a kezében szorongat. Már megolvadt kicsit. De azért még biztos finom! Egy pillanatig hezitál, majd lehajol és a férfi feje mellé teszi a szelet édességet.

     Felegyenesedik, zsebre teszi már nagy, de még mindig kicsi kezeit, és egy eddig még soha nem érzett érzéssel a szívében folytatja az útját hazafelé.

 

"Írjon erről, kérem! Kedves Erzsébet! Használja a levelemet! Mondja el, hogy a férfiak legyenek erősek. De néha legyenek gyöngék. És beszéljék el, ami fáj.

 

    Üzenem a családoknak, a nőknek és a gyerekeknek, hogy ne higgyenek a zárkózott apáknak, a magába fordult férfiaknak, elcsöndesedő szeretteiknek. Mert a csöndjükben ott zakatol, lüktet és fáj - a másik hiánya. Addig szeressék, óvják egymást, addig beszélgessenek semminek tűnő nagy dolgokról, amíg lehet. 

Mert utána csak a fájdalom marad. És a hiány."

 

Schäffer Erzsébet: Lábujjhegyen

 

 

otthon vagyok.

Otthon otthon, Levélen. Már szeptember eleje óta, több mint két hónapja, de egész jó ám!

Igazából semmit sem csinálok, csak olvasgatok, filmeket nézek, pilatesre járok heti háromszor, néha beállok a boltba és ennyi. Dolgozni nem tudok elmenni, mert egyre jobban fáj a térdem, úgyhogy ne is kérdezgessétek nagyon, mert szar.

A dokiknak persze fogalmuk sincs, hogy miért fájhat. A pesti szerint 100%, hogy nem a tumor, mert az látszódna a röntgenen, az itteniek szerint be van gyulladva, de hogy miért, azt nem tudják, ultrahangon sem látszik semmi. Gyullcsökkentőt nem adnak rá, mert az okot kellene megszüntetni, de mivel nem tudják, hogy mi az ok, ezért nem csinálnak inkább semmit. Ez van, használjam, kész. De biztos, hogy a műtét miatt van, mert a másik nem fáj.

Amúgy a pilates tök jó! Általában sosincs kedvem elmenni, de utána nagyon jó érzés, hogy elmentem, szóval eddig még mindig voltam. Vettem pilates-karikát is itthonra erősíteni, úgyhogy most teljesen fitt és üde vagyok:) Meg tonnaszámra eszem a vitaminokat, kb egy elefántnak is elég lenne, amivel elértem, hogy a bőröm olyan sima, mint a babáké, de a térdem ugyanúgy fáj.

Egyszóval regerenálódom. De elég lassan megy. Lassabban, mint ahogy ledegradálni sikerült magam... :/

Amúgy most csak azt akartam elmesélni, amit ma műveltem, és ami bizonyítja, hogy még mindig képes vagyok szánalmasan zavarba jönni, ha olyan hímnemű lény kerül a közelembe, aki hogyismondjam... bejön.

Láttam lejönni a mozgólépcsőn, utána meg mögöttem jött autóval, miközben hajtottunk ki a parkolóból és én először sikeresen felugrattam a padkára (merhogy nem sikerült bevennem a kanyart normálisan:/), aztán a lámpák után majdnem belementem az előttem állóba, mert a visszapillantóban azt figyeltem, hogy ő a másik irányba kanyarodik (aszemét:@:). Megjegyzem, már kismilliószor jöttem ki abból a parkolóból, és még SOSEM mentem fel a padkára... Szóval ennyit erről. Julcsinak írtam is smsben, hogy tiszta gáz vagyok, mert hogy igazából a srác usually észre sem vesz, de ha ezt most látta, akkor biztos jót röhögött rajtam. (Ezért is merem megírni, mert az életben nem találja meg ezt a blogot.) Egyébként meg egy rakás évvel idősebb nálam és semmi értelme sem lenne az egésznek, de mindig kell vki, akiért lehet "rajongani", hát most ő lett az:)

A facebookot meg már nagyon unom. És már nagyon várom, hogy december eleje legyen, mert meglepim van a távollévő barátaimnak, és már most izgulok, hogy sikerüljön megcsinálni:)

Ja és a Háború és békét olvasom már két hete legalább, de még 2/3-a hátra van. De nem is rossz, érdekes, és vannak benne kifejezetten izgalmas részek ám!! Bár elég lassan haladok vele, ha azt vesszük, hogy a Twilight 500oldalas 2. könyvét egy éjszaka alatt olvastam el... A 3. könyvét még nem vettem/kaptam meg, úgyhogy azt még nem olvastam. De már kilátásba helyeztem anyunak télapóra:)

Ja meg olvastam most Coelhot meg Márait. Művelődöm. Rám fért.

 

^These Smiling eyes are just a mirror for the sun^

 

biochem sucks

komolyan

___________________________

kicsit túlértékeltem magam. kicsit nagyon. aszittem többre emlékszem, de nem. tök homály az egész. és kb arra sem emlékszem, amit negyed órával ezelőtt olvastam.

úgy meg aztán rohadt nehéz koncentrieren, hogy folyamatosan azon agyalok, hogy mi lesz ha...

- ha nem lesz meg a bikém most hétfőn. mer' csak egy héttel későbbre van időpont, és akkor nem lesz egy hetem sem élettanra. de még ha lenne is egy hetem, aha persze, biztos, hogy annyi elég lenne rá, nem?...

- ha csúszok. akkor mi lesz? igazából semmi, egy csomó ember csúszott már évet. lényegtelen, hogy így is 25 leszek, mire végzek (jó esetben), szal ha még csúszok, akkor 26. fasza. de nem is ez a legfontosabb, hanem a tudat, hogy NEM VOLTAM KÉPES MEGCSINÁLNI ezt a kib.szott másodévet. pedig nem lett vna annyira nehéz, csak...

____________________________

...csak év közben össze kellett vna már szedni magam. persze tök jó volt a koliban, az elsőn, buli buli hátán, igen, jól éreztem magam, igen. de mi lett belőle?... hát ez.

csak gratulálni tudok magamnak.

meg amúgy azon is gondolkodom, hogy akarok-e egyáltalán most harmadéves lenni. de amikor ezen gondokodom, akkor rájövök, hogy csak azért gondolom, hogy nem is akarok, hogy nyugtassam magam, hogy nem olyan nagy gáz, ha csúszok. nem az.

______________________________

lehet, hogy el kellene mennem aludni. de most innen hogy a francba' jutok haza?? éjszakaival nem akarok menni, mer' nem. akkor inkább megvárom a 6 órát. végülis már csak két és fél óra. ha összeszedném magam, addig még 5 tétel simán lemenne. és holnapra maradna ötven valamennyi, hogy hétvégén ismételhessek. biztos sikerülni fog. biztos.

______________________________

előbb kiültem a folyosóra kicsit, és a portán pont az a régi magyar szám szólt, aminek az a refrénje, hogy "Most élj, most örülj, hogy szép a nyár, Most örülj, hogy van ki vár...", és elgondolkodtam, hogy miért pont most kell ennek szólnia, és hogy vajon jelent-e valamit, hogy nekem ez most pont nem jön be, és hogy nem kellene-e valami tök mást csinálnom így aug. végén, mint ezt a szart (ezeket a szarokat) tanulni, és azon parázni, hogy mi lesz, ha...

most meg azon gondolkodom, hogy ezt egyáltalán publikáljam-e. mer' hogy minek. sztem csak azért írom, mert nincs itt senki, akinek el lehetne mondani (pff ez így hülyén hangzik, szal: elmondhatnám), és hátha könnyebb lesz, ha leírom.

ööö még nem könnyebb... de lehet, hogy pár perc múlva az lesz, bár nem hiszem.

és a kezem is remeg, fasza.

amúgy nem ettem semmit kb 6 óta, akkor is csak egy balatont, előtte meg 1kor ebédeltem. de azóta lement 4 kofitabi, 2l kóla meg egy rakás cigi. a sote káros az egészségre, igen. és még csak azt sem mondhatom, hogy élvezem:S pffffffff utálom az egészet.

na jó, megyek jelátvitelezni. hátha az feldob.

ezt meg most még nem publikálom. majd egyszer talán. ha később visszaolvasva is akarom majd...

 

_____________________________________

 

később:

mindjárt vizsgázom. fél9kor. és nem hiszem, hogy meglesz, mert még egy csomó mindent át kellene néznem meg ismételnem, képletekről fog sincs stbstb.

de nem nyafogok már többet.

és ha meglesz, akkor lőjetek le, hogy ilyeneket írok és ilyeneken agyalok ahelyett, hogy rendesen tanulnék.

na most ennyi, megyek még átnézem, amit lehet, aztán... aztán majd szerencsém lesz. vagynem. de az biztos.

.

it's over

.

lezártam? lezártam.

dehogy. pedig a 0,000000% elég egyértelmű. meg az x km is. meg úgy általában az egész is tök egyértelmű volt.

.

ennyi

.

majd lesz más. Bogyóékkal már úgyis megtárgyaltuk, hogy kell lennie Valakinek. biztos van.

.

de megtalálhatna már, mert addig nem tudom lezárni:S

.

pont

Új.

nem, végül is nem új. csak a helyzet új. hogy mintha...

hope so.

annyi a kérdés, és semmire sincs válasz, és csak várok, hogy legyen egy jel, egy mozzanat, egy pillanat, egy lépés... de nincs. vagy csak én nem veszem észre?... (igen, tudom, Barney szerint nem kell jel. nincs jel. de nekem kellene valami...)

vissza akarok menni, de nem mehetek. még nem :( majd hétfőn. pedig jó lenne már... nem akarok semmi mást, csak nézni, ahogy ül a folyosón és cigizik - ennyi elég lenne. még ez is biztos felkavarna, és valszeg ott sem tudnék tanulni, de egyelőre itt sem tudok.

adjam fel? hagyjam az egészet annyiban és felejtsem el? logikusan ezt kellene. de nem tudom. nem megy. túl közel van.

bár ha itthon vagyok, akkor nincs "túl közel". és mégis vissza akarok menni? igen. nem akarom feladni. nem mintha tennék bármi láthatót is az ügy érdekében, de fejben pörgök, szenvedek és minden gondolatomat ő tölti ki. csak azt sikerült elérnem, hogy ne legyen benne minden álmomban, ahogy egy másik lánnyal beszélget, és nekem még asleep is physically fáj, hogy nem velem van.

mit tehetnék? innentől kezdve bármi, amit léphetnék, hogy tovább jussunk/jussak, ellent mond az elveimnek, az egész énemnek, amit kialakítottam a 20 év alatt. és ezt nem olyan könnyű félredobni, nem olyan könnyű átlépni rajta, mint ahogy egyesek hiszik. még ha biztos is lenne, hogy utána jó lesz... de nem az. semmi sem biztos és semmi sem egyértelmű. és semmit sem tudok. csak azt, hogy ez most így nem jó.

nincs ihlet:S

^ és most elképzelem, ahogy Csabi elkezd oltani, hogy az én bejegyzéseimhez eddig sem kellett sok ihlet... de nem baj, őt így szeretem. nagyon. :)

Visszatérve első soromra, tényleg nem tudok írni. ^ Uhh, Ópium. Na én nem szeretnék kapcsolatba lépni a Gonosszal "holmi" ihletekért. Akkor inkább nem írok. Nem is bírtam végignézni...

Egyébként Csabinak nagyon is igaza lenne, ha tényleg ezt gondolná. A mostani (mostani? pff) bejegyzéseim tényleg csak copies, de ez is azért van, mert már tök régóta nem tudok írni. Ez így különben nagyképűen hangzik, ugye? "Nem tudok írni." Mintha eddig tudtam volna...

De most komolyan. Nem tudom, ismered-e az érzést: csak ülsz és gondolkodsz, hogy miről lehetne, mit lenne érdemes, és nem jut eszedbe semmi. Vagyis dehogynem, egy csomó minden eszedbe jut, de nem kerekedik ki belőle értelmes valami, csak szavak, szókapcsolatok, esetleg mondatok, akár 2-3 összefüggő is - és ennyi.

És ennyit nem írsz le, mert minek. Te többet akarsz, és fűznéd tovább, de az már nem tetszik, hülyeség, áthúzod, kitörlöd, még ülsz tovább kicsit, aztán lelombozódva bezárod az ablakot (legyünk modernek mert modernek vagyunk, kérem), kikapcsolod a gépet és elmész aludni. És mielőtt elaludnál, még azon filózol, hogy 1. megint semmit sem tudtál közölni a T. Olvasóközönséggel, 2. mi a f.szér' vajon miért lehet ez?...

______________________________________________________________________

Amúgy történnek dolgok. És lenne miről írni. De ezekről itt nem lehet, máshol meg nem akarok. Lehet, hogy ezeket nem is kell leírni. Minek? Elfelejteni úgysem fogom őket, csak amikor már nem számítanak.

Különben érdekes visszaolvasni, amiket régen írtam itt. Néha ég a képem, hogy hogy lehettem ilyen kis liba (libuci, de csak és kizárólag egy valakinek), néha viszont vissza kell helyeznem az art. temporomandibularisomat, hogy tudtam olyat írni, amilyet.

_______________________________________________________________________

Az Énjeim.

Lehet az, hogy egyre több van belőlük?:S Persze, nem lehet. Csak úgy érzem. De nekem ez is elég, kezd sok lenni. Tudni akarom, hogy mit akarok, és bízni magamban, hogy tényleg azt akarom. Safely.

Eddig mindig azt írtam, hogy szeretem ezt az ambivalenciát. De néha új offenzívát nyitnak és keményebben harcolnak, mint valaha. És ez sokszor már fáj, mert miközben az énjeim erősödnek (hol az egyik, hol a másik), közben én gyengülök. Végül persze, amikor valamelyik győz, akkor én is visszaerősödöm, de a köztes állapot nem tetszik. Még a fegyverszünet sem, mert valahol tudat alatt én akkor is őrlődöm. Én? Azt írtam, én? Sőt, már harmadszor írom, hogy én? De melyik én??? A "fő" Én. De mi az a "fő" én? Van ilyen? Vagy ez csak a realista harmadik Én? Nem, a realista nem jó jelző. De akkor milyen? Egy, a másik kettőt kívülről szemlélő Én? De az miért van? :S Elvesztem.

---------------------

Nem, nem vesztem el. Ez az egész f.szság. Nincsenek is énjeim...

 

Copyright © 2004 by Jeff Lindsay
All Rights Reserved

---

 

CHAPTER 1

 

M OON. GLORIOUS MOON. FULL, FAT, REDDISH moon, the night as light as day, the moonlight flooding down across the land and bringing joy, joy, joy. Bringing too the full-throated call of the tropical night, the soft and wild voice of the wind roaring through the hairs on your arm, the hollow wail of starlight, the teeth-grinding bellow of the moonlight off the water.

All calling to the Need. Oh, the symphonic shriek of the thousand hiding voices, the cry of the Need inside, the entity, the silent watcher, the cold quiet thing, the one that laughs, the Moondancer. The me that was not-me, the thing that mocked and laughed and came calling with its hunger. With the Need. And the Need was very strong now, very careful cold coiled creeping crackly cocked and ready, very strong, very much ready now—and still it waited and watched, and it made me wait and watch.

I had been waiting and watching the priest for five weeks now. The Need had been prickling and teasing and prodding at me to find one, find the next, find this priest. For three weeks I had known he was it, he was next, we belonged to the Dark Passenger, he and I together. And that three weeks I had spent fighting the pressure, the growing Need, rising in me like a great wave that roars up and over the beach and does not recede, only swells more with every tick of the bright night's clock.

But it was careful time, too, time spent making sure. Not making sure of the priest, no, I was long sure of him. Time spent to be certain that it could be done right, made neat, all the corners folded, all squared away. I could not be caught, not now. I had worked too hard, too long, to make this work for me, to protect my happy little life.

And I was having too much fun to stop now.

And so I was always careful. Always tidy. Always prepared ahead of time so it would be right. And when it was right, take extra time to be sure. It was the Harry way, God bless him, that farsighted perfect policeman, my foster father. Always be sure, be careful, be exact, he had said, and for a week now I had been sure that everything was just as Harry-right as it could be. And when I left work this night, I knew this was it. This night was the Night. This night felt different. This night it would happen, had to happen. Just as it had happened before. Just as it would happen again, and again.

And tonight it would happen to the priest.

---

 

to be cont.

 

Ehhez nincs mit hozzáfűznöm...

 

 Ajánlom figyelmetekbe a vörössel kiemelt sorokat!...

---

A Hesna Az a típusú riporter, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Al Ghaoui Hesna (30) az MTV Híradójában és a Panorámában rendszeresen jelentkezik a világ, főleg a Közel-Kelet konfliktusövezeteiből. Tavaly Kamera Hungária díjat kapott, idén pedig harmadik lett a CNN versenyén hírriport kategóriában. Képzőművész szeretett volna lenni, végül jogot végzett. Pogonyi Lajos| Népszabadság| 2008. december 12.|

Kurucz Árpád Magyar-szíriai vegyes házasságból származol. Ha jól tudom, édesapád a hetvenes években érkezett Magyarországra. Ösztöndíjasként jött Budapestre, és az egyéves nyelvi előkészítő után elkezdte a debreceni orvosi egyetemet. Itt ismerkedett meg anyukámmal, aki az évfolyamtársa volt. Egy kémiakísérlet hozta őket össze. Éppen közeledett a karácsony, és édesanyám meghívta őt, hogy ne legyen egyedül az ünnepek alatt. Így lett aztán házasság a dologból, és hatodévesek voltak, amikor megszülettem. Két évvel később jött világra a húgom, Naima. Akkor már Salgótarjánban laktunk.   Jogot végeztél, de jártál ösztöndíjjal az Egyesült Államokban, és kollégák is voltunk egy időben a Népszabadságnál. Szolnokon a Varga Katalin angol-magyar két tannyelvű gimnáziumba jártam. Nagyon jó iskola volt, és bíztam abban, hogy így könnyebb lesz külföldre is kijutni. Végül tizenhat évesen nyertem egy Soros-ösztöndíjat az Egyesült Államokba, az egyik legjobb magán-középiskolába: az Oregon Episcopal Schoolba. Itt tényleg szó szerint kinyílt a világ: rengeteg külföldivel tanultam együtt, az öt kontinens szinte minden tájáról. Például egy japán lánnyal laktam a kollégiumi szobában. Külön élveztem, hogy a suliban sok művészeti tantárgyam volt, úgyhogy rengeteget festhettem, rajzolhattam. A Kultúrház egyik nyári adásából tudtam meg, hogy gondosan titkolt hobbid éppen a festészet. Kurucz ÁrpádSokáig képzőművész szerettem volna lenni, és az amerikai tanáraim is erre biztattak. De amikor hazajöttem és befejeztem a középiskolát, bizonytalannak tűnt a képzőművészeti pálya, úgyhogy a jogi egyetemet választottam. Érdekes, hogy a húgom élete is szinte ugyanígy alakult: a szolnoki iskola után ő is a jogon diplomázott. De végül Naima sem lett jogász: felvették a genfi Nemzetközi Vöröskereszthez, és most éppen Nigerben dolgozik. Térjünk még vissza a népszabadságos korszakodhoz. Úgy kezdődött, hogy elkezdtem novellákat írni: főleg az oregoni irodalomórák hatására. Ott sok olyan feladatot kaptunk, hogy írjunk történeteket, például a falra kitett festményekről. Aztán amikor összegyűlt több novellám, a nagynéném biztatására megkerestem a Népszabadságot, ahol leközölték az egyiket. Emlékszel még a címére? Posta, végállomás - ez volt a címe, kissé szürrealista írás volt. Aztán az újságnál felkaroltak, biztattak.   Majd lediplomáztál. És kimentem három hónapra Szíriába. Amikor hazajöttem, a Népszabadságnál felajánlották, hogy dolgozzak a lap külpolitikai rovatánál. Két évet töltöttem ott. Közben elkezdtem az arab szakot, és a húgommal nyertünk egy egyéves tunéziai ösztöndíjat. "Apanyelvi" szinten tudsz arabul? Sajnos nem, ahhoz már gyerekkoromban el kellett volna kezdenem arabul tanulni. De jobb későn, mint soha - ma már arabul dolgozom, amikor a Közel-Keleten járok. Márpedig gyakran megfordulsz a térségben. A Magyar Televízió Híradójában, valamint a Panorámában te vagy a közel-keleti haditudósító. Pontosabban: ha helyzet van valamelyik válságövezetben, rögvest ott teremsz a tűzvonalban. A haditudósítói minősítés helyett jobban szeretem azt mondani, hogy ha lehetőség van rá, konfliktuszónákból is tudósítom az MTV műsorait. Úgy tudom, hogy könnyen szót értesz a katonaemberekkel akár Libanonból, akár az afgán-pakisztáni határról vagy a Gázai övezetből tudósítasz. Ha kell, Hamasz-vezetőkkel készítesz interjúkat. Mindenkit próbálok megszólítani, aki érintett egy-egy konfliktusban. Az újságíró feladata nem az, hogy minősítsen vagy ítélkezzen. Több kollegádtól tudom: ragaszkodsz hozzá, hogy ne nőként, hanem elsősorban riporterként kezeljenek. Ez így van. Szerintem nem az számít, hogy valaki nőként vagy férfiként megy egy háborús térségbe, hanem az, hogyan dolgozik. Persze tudom, sokszor nem lehet elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy fiatal nőként érkezem oda. De tévesen gondolják azt sokan, hogy az arab világban emiatt nehezebb a dolgom. Az arab újságírók - és általában a katonák is - nagyon segítőkészek. Az arab világban előzékenyek a nőkkel. - Hibás sztereotípia, hogy ott jogfosztottan, borzasztó helyzetben élnek. Tény, hogy vannak szélsőséges példák - mondjuk Szaúd-Arábia, ahol tényleg elnyomják őket. De ott van például Tunézia, ahol törvény tiltja, hogy a nők kendőt hordjanak. Ez egy óriási térség, és minden országban, sőt minden családban mások a szokások. Sok arab nő nem is érti, hogy miért sajnálják őket. A Bejrút lángokban című riportoddal és a Hengerelt a Hamasz című filmeddel tavaly nagy szakmai sikert arattál. Az utóbbiért, amely a palesztin választásokról szólt, Kamera Hungária díjat kaptál. A CNN World Report versenyén pedig idén a hírriport kategóriában harmadik lettél a Libanonban lévő palesztin menekülttáborokról szóló munkáddal. Közhelyes a kérdés: ágyútűzben nem érsz rá félni? Amikor veszélyes körülmények között dolgozom, igyekszem ezt a gondolatot elhessegetni. Kevés időm van, a munka meg sok. Persze kerültem rémisztő helyzetekbe, amikor azt hittem, baj lesz. Majdnem lett is. De forgatás közben nincs idő dilemmázni, hogy most féljek-e vagy sem. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rettenthetetlen lennék. De ha már több ezer kilométert utazunk, nem tehetem meg, hogy valamit nem forgatunk le, mert félek. Amikor este letesszük a kamerát, én is kiszolgáltatottabbnak érzem magam. Ilyenkor jön ki a napi stressz. Amúgy meg azt szoktam mondani: a baj itthon is megtörténhet, nem kell azért Bejrútba menni. Az a szerencsém, hogy a családom és a szüleim odaadóan támogatnak. Vannak kísérőid, amikor rizikós helyeken dolgozol? Erre általában nincs pénz. Egyedül a Gázai övezetben szoktunk bérelni egy olyan sofőrt, aki egyben testőr is. Állandó operatőröd van? A legtöbbet Rácz Lászlóval dolgozom, összeszokott csapat vagyunk. De más operatőrökkel is szoktam utazni: a Hamasz-riportot például Juraszek Gáborral forgattuk. Idén nyáron mintegy kikapcsolódásként te voltál az MTV egyik adriai tudósítója. Nem volt furcsa érzés, hogy nem PRESS feliratú kék katonai sisak volt a fejeden? Jó, ha az ember több területen is kipróbálja magát. Akkor is érdekes riportot kell csinálni, ha béke van. És a változatosság nem hagy beleszürkülni a szokásos témákba. Nemrég például Londonban forgattam a bevándorlókról a Panorámának. Szerintem ez most egész Európában égető kérdés - nemsokára ugyanerről forgatok Hollandiában is.

Karácsonyi történet

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy 10 éves kislány, aki két testvérével, apukájával és anyukájával élt együtt, egy nagyon boldog, nagy családban. 
Egy szép, hóeséses téli estén együtt ülték körül a nagy ebédlőasztalt, hogy közös erővel levelet írjanak a közelgő Jézuskának.

 

A kislány szomorúan ült a papír felett, miközben testvére játékok nevének százait vetette a fehér lapra.

A kislány szomorkás arcára édesanyja is felfigyelt, aki megkérdezte a csöppséget, miért nem írt még egyetlen sort sem. 
A kislány válasz helyett a könnyeivel küszködött, de azért nagy nehezen elárulta, hogy azért pityereg, mert ő egy nagyon nagy dolgot szeretne kérni karácsonyra. Egy olyat, amit még talán a Jézuska sem teljesíthet.

Anyukája megnyugtatta a pityergő kislányt és elmesélte neki, hogy egyetlen egy olyan személy létezik a világon, aki a Földön élő összes gyermek kívánságát teljesíteni tudja. Ez pedig pont az a személy, akinek a levelet kellene írnia. 
A gyermek, miután kissé megnyugodott, a következő betűket kanyarította a papírra: 

Kedves Jézuska! 
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod. 
Én egy nagy ajándékot szeretnék kérni tőled. Nagyon szeretem a nagypapámat, aki nagyon nagy beteg, és már a doktor bácsik sem tudják meggyógyítani. 
Amióta beteg, már nem játszik velünk és mosolyogni sem mosolyog. 
Én azt szeretném karácsonyra, hogy a nagypapa legalább még egyszer rám mosolyogjon.

Teltek múltak a hetek és elérkezett a szenteste. Mindnyájan együtt állták körül a karácsonyfát, a nagypapa pedig a karosszékében ülve, éppen hogy csak látta a karácsonyi gyertyák lobogó fényét. Érzéseit kimondani, a tüdejében elhatalmasodó daganatoktól már nem tudta. 
A rengeteg játék, ruhanemű és csokoládé mellett, persze a nagypapának is jutott egy masnival átkötött kis doboz. Az egész család odagyűlt a fotelja mellé és mindenki kíváncsian várta, őt, vajon mivel lepte meg a Jézuska. 
A nagypapa kinyitotta a dobozt, amelyben egy boríték volt. Mindenki türelmetlenül várta, mit tartalmaz a borítékba rejtett papír. 
A következő sorokat kezdte felolvasni a nagymama: 
 

Kedves Jézuska! 
Én most először írok levelet neked, mert anyukám azt mondta, hogy te minden kívánságomat teljesíteni tudod...

A kislány egyből megismerte a Jézuskának írt levelét. 
Felnézett a nagypapára, aki most őt nézte, szájának szegletében egy apró piciny mosollyal. Ez volt a nagypapa életének utolsó mosolya, ami csak a kislánynak szólt.

Ez a kislány, azóta minden évben levelet ír a Jézuskának, mert ő már tudja, hogy az igazán fontos kívánságok az év legfontosabb napján valóra válnak.

 

 

"...
Ó, csillag, mit sírsz? Messzebb te se vagy, 
Mint egymástól itt a földi szivek! 
A Sziriusz van tőlem távolabb 
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?

Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! 
Ó, jaj, az út lélektől lélekig! 
Küldözzük a szem csüggedt sugarát, 
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!"

/Tóth Árpád: Lélektől lélekig/

  

Mennyi ember van, 
akit szeretek. 
Mennyi nő és férfi, 
akit szeretek. 
Rokonszenves boltileányok, 
kereskedősegédek, régi és hű 
cselédek, lapkihordók, csöndes, 
munkás írók, kedves tanárok, 
kik vesződnek a kisfiammal. 
Találkozunk mi olykor-olykor, 
meg-megállunk, szemünk összevillan, 
s én még maradnék tétovázva, 
talán hogy elmondjam ezt nekik. 
Mégsem beszélek, mert csak a részeg 
aggastyánok s pulyák fecsegnek. 
Ilyesmiről szólni nem ízléses. 
Meg aztán nincsen is időnk. 
De hogyha majd meghalok egyszer, 
s egy csillagon meglátom őket, 
átintek nékik kiabálva, 
hajrázva, mint egy gimnazista: 
"Lásd, téged is szerettelek."

/Kosztolányi Dezső: Szeretet/

 

 

álmodom.

"...Ha meghalt valakim, az álmokkal egy megszakadt kapcsolatot próbálokfolytatni, olyan kapcsolatot, ami végleg eltűnt, szeretnék még vele együtt lenni. Kitölteni azt az űrt, amit maga után hagyott: megélni a közös múlt és a jelen problémáit, a kiszakadást, amit ő hajtott végre - hiszen ezeket nem tudom már "vele" megbeszélni, közösen megoldani. Ő nincs, hogyan kommunikálhatnék vele?"

így. álmodom.

 

Tényleg eltolódott az egész "page layoutom" balra??? Mert Mozillával nem látszik, csak Google Chrome-mal...

^Aha, ilyenekre van időm, persze.^

Amúgy a Chrome-nak tényleg egész sok hibája/hiányossága van még. Pedig tök jó lehetne. Vagyis - ahogy Zsolti mondta - egyszer majd jó lesz, amikor már nem béta lesz.

Nem, amúgy nincs időm ilyenekre (sem), de most már nem fog az agyam a tanuláshoz...

Nem, megint nem, suliról nem írok. Most nem. Majd egyszer. Ha vége lesz ennek a kib. másodévnek.

^vége lesz egyáltalán?^

Jó, úgyis fogok írni, mert nem bírom ki, és mert muszáj lesz, majd ha lesz vmi nagyon megrázó-megalázó élményem, azt úgyis...

Álmos vagyok. De nagyon. Pedig az elmúlt 6 napban annyit aludtam, mint... hát nemtom, mihez hasonlítsam, de rengeteget. Hogy miért? Otthon voltam. Ezért. Olyan nem volt, hogy dél előtt keltem volna (a dél előtt, most úgy mint 12.00 előtt; egyébként tudom, hogy a délelőtt az egy szó).

És fáj a fejem.

^Hihetetlenül értelmes dolgokat hordok itt össze:S De legalább megint írok:D Örül ennek vki rajtam kívül?? pfff inkább ne válaszoljatok... :)^

Amúgy ált. amikor ilyen állapotban vagyok, akkor nem szoktam írni, csak benyomok vmi youtube-os cuccot, vagy cikket vagy bármit, de most ahhoz sincs kedvem, hogy keresgéljek, és hogy gondolkodjak, milyen zene illene most ide..

Leragadnak a szemeim :S De akkor mi a f.szt keresek itt még mindig??????? pffffffffffff

I.

Elindulunk lefelé a vízparton, beszélgetve, nevetgélve. Nézem a tükörsima tavat, és megjelenik valami a távolban. Jön kifelé a vízből, a jobb keze könyökből derékszögben kicsavarodva. Futunk hozzá, a kezemben vizes pléd. Ő kiér a vízből, mi pedig körülálljuk, én ráterítem a plédet. - Nem fáj? - Nem válaszol.

*

Raktárépület. Sokan vagyunk, de nem tudom, kik. Anyu és apu ott van, az biztos. Mama is. Ruhák. Egy sornyi felakasztott ruha, mamával azok között válogatunk.

*

Egy másik kis házban vagyunk anyuékkal. Valaki bejön és mondja, hogy most legyek erős... Elkezdek sírni.

*

Megint a raktárépület. Meglátok egy fekete zászlót összecsavarva. - Ez jó lesz - gondolom. Végigfut a szemem előtt, ahogy kiakasztjuk az ajtajára. Sírok. És fáj. Álmomban érzem, hogy elviselhetetlenül fáj.

*

Erre ébredek. Könnyek peregnek az arcomon, és sírok.

____________________________________________________

II.

Nem emlékszem már erre az álmomra. Csak annyi maradt meg, hogy Papát látom, együtt vagyunk, és a végén el akar menni valahova. Kérem, hogy maradjon, de nem akar, és... sírok.

*

És megint a könnycseppekre ébredek.

______________________________________________________

III.

Koliszoba. Mászik felém az ajtóból, a földön csúszik, pedig ember, és ismerem. Tudom, hogy alacsony és vékony, én sokkal erősebb vagyok nála, de vicsorog, és nagyon ijesztő arca van. Félek tőle. Próbálok hátrálni, de ott van a kisszekrényem, nem tudok, sarokba szorított. Próbálok beszélni hozzá, mert ez nem ő, csak alvajár, mert szokott (?), de nem ébred fel, csak jön közelebb. A nevét kiáltom - 

*

- és erre felébredek. A saját hangomra. Folyik rólam a víz, remegek, és nem tudom, mi van. Csak remélem, hogy a szobatársaim nem hallották meg a kiáltásomat...

____________________________________________________

Még egy rakás ilyen álom, szinte minden éjjel.

És megint az ambivalencia - sokszor már várom, hogy megint álmodhassak, és megint történjen valami, de közben félek is ezektől az álmoktól, mert nem szeretek így ébredni...

Tavaly volt rengeteg zuhanásos, szédüléses álmom, olyan, amikor félig ébren vagyok, és fel akarom ébreszteni magam, de nem tudom. A szememet próbálom nyitni, de nem megy, vagy mozgatni próbálom a kezeimet, lábaimat - és ez néha sikerül. Ekkor arra ébredek, hogy ráng egyet a testem. Aztán küzdök az ellen, hogy vissza ne zuhanjak...

 

Idén még nem álmodtam ilyet. (Az idént az új tanévre értem.) De miért?

Fogalmam sincs, hogy mi befolyásolja az álmaimat, az álmainkat. Néha szeretném elhinni, hogy tényleg jelentenek valamit, de ahhoz, hogy megtudjam, mit jelentene, ha hinnék benne, kellene valami "álomfejtés". És úgysem hinném el.

________________________________________________________

Így pedig ezek a szörnyűségek is csak azt a tudatot erősítik meg bennem, hogy valami nem stimmel velem, valami nagyon megváltozott, vagy én vagy a környezetem, de nem olyan vagyok, mint régen.

Pedig de szerettem régi Én lenni...

 

 

Hát, emberek, új plátói szerelmem született...

Ha valaki nem látta volna:

 

50 ezer dollárt adományozott Bolt a földrengés túlélőinek

2008. augusztus 23. 14:07

 

 

 

Semmelweis University       Academic Year   2007/2008       2nd semester       Faculty of Medicine in Hungarian      1st year       Group B1

ACCOMPLISHED!!!!!!!!!

 

És hogy hogy sikerült?

• anat: 2

• latin, hivtud: 5

• biosz, bikém, fiz, immun, komm, modellmembránok: 4

• kreditindex: 3,8

• tanulmányi átlag: 3,56

Szóval az anat lehúzza az átlagomat rendesen. Előző félévben a kémia húzta le, most meg az anat. De mindegy, végeztem és kész.

És mostantól kezdve holidaaaaaaaaaaaaaaaaay :D

Még ha kedden kezdek a nyárigyakkal, akkor is:D

Nem találtam Épp testben épphogyot :( Sőt, úgy tűnik, hogy ez az egyetlen, ami fent van youtubeon az újak közül! Fiúúúúk, légyszi tegyetek ez ellen sürgősen!!! Vagy ha új nincs, akkor legalább egy minőségi Elbasztadot! Vagy nyomjatok ki új défaudét ;)

Vámpírológia és orvostudomány

Bár vámpírtörténetek évezredek óta léteznek, a modern legendát Bram Stoker klasszikus mûve és Hollywood teremtette meg: a szexuálisan túlfûtött vérszívó, aki különösen érzékeny a napfényre, fokhagymára és a kereszt látványára; ha viszont sikerül eme veszélyforrásokat elkerülnie, gyakorlatilag halhatatlan.

A mesék valós alapjait keresve a kutatók nem csak lehetséges magyarázatot találtak a hiedelem kialakulására, hanem ígéretesnek tûnõ terápiás lehetõségeket olyan súlyos betegségekre, mint a rák, az AIDS vagy az idõskori vakság leggyakoribb okaként számon tartott életkorfüggõ macula (=sárgafolt)-degeneráció.

Drakula a reflektorfényben

A valóságban a „vámpírok” egy ritka betegségben, a porfíriában szenvedõ emberek lehettek.
A porfíria tulajdonképpen több, rokon betegség gyûjtõneve, melyek a csontok, a fogak és a bõr szöveteiben porfirinvázas pigmentek felhalmozódásával járnak. Porfíria akkor lép fel, mikor a szervezet „hem-gyártási” folyamatában hiba következik be.
A hem elõállítása nyolc lépésbõl álló folyamat, melynek minden lépéséért külön enzim felel. A Fe2+ beépülése e folyamat utolsó állomása. Porfíria esetén az egyik lépés nem következik be, mindez pedig a folyamat köztes termékeinek túltermeléséhez vezet. A szervezet nem tud egykönnyen megszabadulni tõlük, így – gyakran a bõrben – felhalmozódnak e vegyületek.
A fémet nem tartalmazó porfirinek – akárcsak a fémtartalmúak – bizonyos hullámhosszú fénnyel gerjesztõdnek, elektronjaik magasabb energiaszintre ugranak, s gerjesztettségüket képesek átadni más molekuláknak, különösen az oxigénnek. Mindez különbözõ reaktív szabad oxigéngyökök képzõdéséhez vezet, melyek a bõr szöveteinek roncsolását okozzák.
A betegség súlyosabb formáiban – mint amilyen az öröklõdõ eritropoetikus porfíria – a betegek szabad testfelülete súlyosan torzul: az orr, a fülek és az ajkak lágyabb szövetei gyakorlatilag elemésztõdnek, az íny bomlásával szabaddá válik a foggyökér, mely által a fogak hosszúnak, agyarszerûnek tûnnek. A bõr sebesedik, erõsen pigmentált és pigmenthiányos foltokkal tarkított képet mutat. A pigmenthiányos foltokon megfigyelhetõ a háttérben meghúzódó anémia.
Mivel a vérszegénység vérátömlesztéssel kezelhetõ, a népi orvoslásban vér fogyasztásával próbálhatták gyógyítani. A veleszületett eritropoetikus porfíriában szenvedõk bizonyára megtanulták: tanácsos kerülni a napfényt, akárcsak a fokhagymát, ti. tartalmaz olyan vegyületeket, melyek a porfíria tüneteit súlyosbítják.

forrás: Strange - G-Portál

én már ezt úúúúgy, de úúúúgy unom :S

pedig még van 3, azaz három vizsgám.

és tartok a könyvben a 12., azaz a tizenkettedik oldalon.

:D Igen, direkt ismételek el mindent kétszer :D

---

ufffhhhh, na jó, akkor komolyan:

Szóval az a nagy kib. helyzet, hogy nincs kedvem tanulni. És ez azért gáz, mert szerdán mennem kellene bioszból vizsgázgatni egyet, és hát... sikerülnie is kellene... Viszont jó sok a kellene az előző mondatban - lehet, hogy ez jelent valamit? hmmm...

:D jóó, nem, csak viccelek, nem fogok megint elkezdeni nyafogni, hogy "jaaaj áttegyem? ne tegyem?", mert tanultam a fizikából (4es lett, úgyhogy ezúton is köszi mindenkinek, aki szavazott, és tökmindegy, hogy mire!), úgyhoyg nem fogom áttenni. Csak kicsit jó a lelkemnek, ha itt sírdogálhatok.

Ezért folytatom is:D

Szóval genetika... Igen. Az a jó benne, hogy össz-vissz 170 oldal a könyv + még néhány oldal a gyak. Sőt, még az is jó benne, hogy évközben tanultam rá (mert beszámítanak a demók, és már olyan nagy és okos vagyok, hogy előrelátok a vizsgaidőszakig), úgyhogy valamit már tudok is.
Így tehát, figyelembe véve az előbb említetteket, úgy gondolom, hogy valószínűleg talán esetleg (aki we-dék, az érti:D:D:D:D), szóval két nap alatt egész jól kivitelezhető lesz a dolog. Viszont az a két nap erősen közeledik, úgyhogy nemistudom... Lehet, hogy neki kellene állnom tanulni?

Persze, tudom, hogy igen, eljutott már a "nagy és okos" agyamig, csak éppen nem tudta felfogni. Ezért most épp itt írkálok, meg úgy általában egész nap sem csináltam semmit sem. Ja de, eljutottam a 12. oldalig... :S

Egyébként, keresgéltem a zenéim között, és találtam egy felvételt, aminek a címe: B.L. felel irodalmon:D (ismét we-dék:D) Akinek kell, az szóljon, elküldöm, bár elég rossz minőség, de megéri!!! :D

Nah. Akkor most azt fogom csinálni, hogy... ööö... mit is?
Először azt akartam írni, hogy iszom vmi kis felpörgetőset, aztán tanulok, de most hirtelen úgy érzem, hogy áááááálmos vagyok. Úgyhogy most inkább alszom egy fél órát (igen, 11ig!), aztán felkelek és tanulok.

Nem fog összejönni? Hát szerintem sem:S Mindenesetre ébresztőt húzok, meg villany is marad, csak épp én slp.

(Az igazság az, hogy az a két nap ma és holnap lett volna, mert úgy volt, hogy kedden már csak ismétlünk egyet Marcsival. De mint általában, ez most sem fog összejönni, meg amúgy sem tudok vizsga előtt nyugisan aludni, szóval valszeg az anyag legalább negyedét kedd éjjel fogom gyorsan benyomni az olyan fajta memóriámba, ami szerda délután kettőre törli is az összes adatot. (Ezt hogy hívják? mert a rövidtávú memória is hosszabb távú ennél!)

Hát fél órát már nem fogok aludni...

Na gyerekek, segítségre van szükségem!

Segítsetek eldönteni, hogy áttegyem-e a fizikámat csütörtökről keddre!

A vizsgaidőszakom akkor úgy módosulna, hogy:
jún. 10. fiz.
jún. 17. immun
jún. 20. bikém
jún. 27. biosz

Érvek az igen mellett:
- Van össz 85 elméleti tétel, ebből pillanatnyilag 22-t tudok. A 85 tétel felét már első félévben is meg kellett tanulni, de akkor sem tanultam meg rendesen, 3-ast is kaptam szépen... De azok elvileg ismerősek nem teljesen újak, és csak át kell ismételni őket.
- Van 25 gyaktétel, amiket ki sem nyitottam szorg. időszakban, viszont majdnem minden gyakon bent voltam, szóval elvileg azokat is csak át kell néznem.
- Van még a számolásos része, ami nekem nincs, mert versennyel kiváltottam.
- Ez összesítve azt jelenti, hogy 88 tételt kellene megtanulnom csütörök hajnali fél 7-ig. (Mert fél 8-kor el kell indulnom...)
- Tényleg nem jó jegy a kettes/hármas.

Érvek a nem mellett:
- ööö
- a vizsgaid. utolsó napján fogok végezni, és elsején mehetek nyári gyakra (amit egyébként nagyon várok már!)
- lehet, hoyg kivágnak bioszból és akkor még augusztusban is vizsgázhatok
- nem biztos, de asszem akkor elvesztem a megajánlott részét
- lesz immunra 6 napom, viszont közben bikémet is kell tanulnom, mert arra csak két napom marad tisztán
- valszeg ha van +5 napom, akkor abból hármat megint végig filmezgetek
- anyuék épp most üvöltözik le a fejem a földszintről, hogy ne (hátha van, akinek ez is elég érv:D)
- Nem olyan sz.r jegy az a kettes/hármas...

Szavazni hétfőről keddre virradó hajnali 5-ig lehet!

Nah akkor ezek után akkor elindítom a szavazást!
Visszaszámlálás indul: 10... 9... 8... 76543... 2...


Ja, ha rámész alul arra a kék sorra (Poll-r internetszav...), akkor felugrik egy kis fül és ott van olyan, hogy egyéb. Na asszem oda lehet írkálni egyéb véleményeket. Ja de mondjuk kommentelni is lehet.

Meg még valami. Ööö valójában, azt hiszem, nem fog számítani, hogy itt mi jön ki eredménynek, úgyis az lesz, amit holnap éjjelig megálmodok. Ezt most csak azért csináltam, mert nagyon ráérek internetes szavazásokkal kísérletezgetni - nem csináltam még ilyet (nagyon izgulok ám, hogy szavaztok-e és hogy mi lesz a végeredmény:D). De tényleg nagyon köszi, ha szavaztok! Jól esik :)